2012. április 12., csütörtök

Suli

Sziasztok! Akkor beszámolok a második sulis napról.
Megint a sulibusszal jöttünk, de most a hosztunk nélkül egy kis teremben találkoztunk a többi magyarral, mert a prezentációnkra készültünk. Nem tudom h erről mennyire volt szó, de kellett csinálnunk egy ppt-s előadást magunkról, az országról, Debrecenről, a suliról meg ilyesmik. Egy teljes 90perces órát kaptunk és a suli színháztermében kellett megcsinálni. Szóval a homeroom helyett oda gyűltünk, de az első órát is ott töltöttük, mert az előadás a 2. órában volt, és senki nem nagyon tudta a szövegét, és még össze sem próbáltuk egybe. De végülis egész jó lett és szerencsére a színházterem nem volt tele.:D a végén még kórusban elénekeltük a Már minálunk babám című népdalt, az is tetszett nekik.:D
Utána egy gyors ebédszünet következett a cafereriaban, majd egy tesi. Az öltöző olyan mint egy jobbfajta kondiban otthon, mindenkinek külön lakatos szekrény, és egyen, névreszóló tesicucc, póló, nadrág, sportmelltartó, és short a nadrág alá. Ezután elballagtunk az óriás tesiterembe, ahol egyébként nem nagyon folyt semmi. Sétáltak, futottak körbe pár kört (fiú,lányok együtt, mindenki egyencuccban), aztán pedig 4fős csoportokban ilyen kis állomásokon kellett körbemenni, ahol vagy tekézni, tollasozni, pingpongozni meg mindenféle számunkra ismeretlen játékkal játszani. Ide mi is csatlakoztunk, a tollas különösen jól ment, hát igen meglátszik az otthoni kemény tesiórák eredménye..:D
Ezután az utolsó óra, a photo journalism jött, ami az évkönyvszerkesztés gyakorlatilag. Az óra a vártnál unalmasabban telt, mert ilyen feladatokat kaptak, ahol fejléceket, meg címszavakat kellett kitalálniuk, minél kreatívabbat. Mi az előző évek évkönyveit lapozgattuk, és néhány osztálytárssal beszélgettünk.
Suli után a busszal hazamentünk, beszéltem pár percet az otthoniakkal, aztán felkerekedtünk az utolsó nagy vásárlásra Hannah-val. Faith most nem jött, mert kicsit lebetegedett.
Bekocsikáztunk a közeli városba, Leesburghbe, ahol másodkézből boltba mentünk, és fillérekért tudtunk venni apróságokat meg ruhákat. Mondjuk én nem találtam semmit, de Orsinak sikerült találni nagyon jó cuccokat.
Aztán elmentünk még ilyen 1$os, és 5$os boltokba, ahol vettünk egy tonna sminket, édességet és mindenféle nagyon szükséges dolgokat.:D még pár outlet, bevásárlóközpont, a maradék pénzünk és 4 óra múlva pedig elindultunk vissza.:D
Otthon pedig bemutattuk azt a rengeteg mindent amit vettünk, gyorsan vacsiztunk, aztán alvás.
Ma újra A-nap van, vagyis spanyol, töri, matek és study hall. Ma amúgy egyedül jöttünk a buszon, mert Faithnek hamarabb kellett bemennie. A spanyol elég uncsi volt, de szerencsére Rachelék hosztja is arra az órára jár, így legalább 4en ott el tudtuk szórakoztatani magunkat. Törin ugyanez történt, mert dogát is írtak úgyhogy extra uncsi volt. Az ebédszünetben most nem a saját otthonról hozott kajánkat ettük, mint tegnap, hanem helyette ma a rendes kajáldájájában ettünk a sulinak. Én egy pizzát és csirkefalatkákat ettem, 3.5 $ért. Amúgy egész fincsi volt.:D Ezután a matek sem volt túl izgi, majd a nagyon szuper study hall
És most pedig egy rendkívüli következett.
És most egy rendkívüli bejelentés, úton van Rachelék bejegyzése!!:D
Már csak 3 napunk van itt, de igyekszünk még mindent kihozni belőle, amit lehet.:)
Sziasztok!:))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése